Elmondta egy búvár, milyen körülmények között dolgoztak a Hableány körül
Hevedereket illesztettek helyre, ablakokat zártak le a Duna alján fekvő hajón.
Hevedereket illesztettek helyre, ablakokat zártak le a Duna alján fekvő hajón.
Mentőmellényt viselt, sikerült kiemelni a vízből.
A belügyminiszter röviddel kilenc óra után látogatta meg a roncs kiemelését végző szakembereket.
A Hableány kiemelésének idejére vezettek be forgalomkorlátozást.
Hajnalban kezdődött a május 29-én elsüllyedt sétahajó kiemelése a Dunából. A művelet több mint hat órán át tartott.
A Terrorelhárítási Központ hétfő délután tájékoztatott a Hableány kiemelésének pontos ütemtervéről.
Újabb szemlét tart a BRFK a dunai balesetben érintett luxushajón.
Négy dél-koreai áldozat hamvait már hazaszállították, két áldozatnak a temetését is megtartották.
Fél nap alatt több mint 10 centit apadt a Duna a fővárosnál.
A Margit híd közelében elsüllyedt hajónál folyamatos a munka, a Terrorelhárítási Központ szerint legkorábban kedden emelhetik ki a roncsot.
Aki az előírást megszegi, közigazgatási vagy büntetőeljárást kockáztat.
A Facebookon közzétett videóban üzent a világhírű karmester.